A következő címkéjű bejegyzések mutatása: EGYÉB. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: EGYÉB. Összes bejegyzés megjelenítése

újabb edénysapka-kollekció, mert a legyeket nagyon nem szeretjük...

Romantikus hajhálónak vagy csipkés főkötőnek is beillene (egyszerűsége miatt inkább csak a cselédvilágban)...
Pedig sem ez, sem az, hanem amaz.  A nyári időszak egyik fontos konyhai kellékét, a pohár-, és edényfedő sapkát látjátok.





















Mert kerti buliknál elkerülhetetlen a legyek elleni védekezés, meg amikor gyorsan akarunk lehűteni valamit,
és ezért levesszük róla a fedőt.

Mondjuk a madártejről, amit én ki szoktam tenni a kertbe, hogy egy nagy adag jéghideg csapvízben hűljön.
Így az a felmelegedés után locsolóvíznek kiváló, hiszen nem leengedjük a csatornába..., és egyben a szellő is járja. (Korábbi eszmefuttatásom, mely alapján az ötlet született: ITT olvasható...)

Meg a limonádéra se jár rá a darázs és nem hullik bele a muslica se.

Meg a sörbe se; csak úgy megjegyzem... :-)
Az, hogy különböző színű, az csak esztétikum...,
de hogy különböző méretben is készül, az már a praktikum része a dolognak.
Így többféle edény is használhatja. :-)



Így kerülnek átadásra, egymásba csomagolva a különböző méretek. Most mondjátok meg; nem szépek?






Körkés élesítése alufólia segítségével

Én még nem használtam az ajánlott link megoldását, ezért felelősséget sem vállalok, de ha egyszer már úgyis mindegy lesz a körkésnek, akkor ki fogom próbálni.

Köszönettel vesszük mindannyian, ha valaki tud saját tapasztalatot mondani. :-))

Téli babáknak recycling-ruha

Téli babaruha lett egy garbóból...      Hogyan is???
A garbó nyaka lesz a testhez simuló, szexi mellrész; a pulóver válla, karja pedig a pörgős szoknya.
Figyeljetek csak! :-D



Ők lesznek az áldozatok; turkálóban 200 forintba kerültek darabonként ...


A magasnyakú pulóverekből kialakítható szoknyahossz méretét a nyakkör-hónalj távolság határozza meg
(lásd piros vonal).

Ezt a méretet körbejelöljük a nyakkörtől minden irányba elindulva (zöld vonalak) és levágjuk a pulcsit.

A szürke pulóvernél, a fotó kedvéért nem igazítottam össze az eleje-háta nyakkör magasságát, hogy látszódjon, mekkora eltérés adódhat, ha úgy vágjuk le -pontos összegombostűzés nélkül-, ahogy a pulóvert amúgy a szekrénybe hajtanánk be...

Az apró högyek méretét azért annyiban figyelembe kell venni, hogy a csini fenekükön keresztül fel lehessen adni a ruhát; tehát a garbó nyakvarrásának nyúlási maximuma kiadja-e a pelenkás popóméretet.


A vágásvonalat nem hajtottam fel, hanem cikcakk öltéssel varrtam fel a díszt, amivel egyben el is szegtem a vágásvonalat.















A szürke pulóver aljára maradék szatén ferdepántok kerültek fel, mert nem riadok meg az ilyen megoldásoktól sem.
Lásd ezen a szoknyán... :-)






Itt a baba has- vagy mellrészére kerülő pulóvernyak kapott egy külön kis masnit is, melynek felvarrásakor arra kell ügyelni, hogy a pulóver függőlegesen futó bordázatait ne varrjuk össze, mert akadályozzuk a későbbi, a ruha felvételekor szükséges, oldalirányba történő megnyúlást, tehát vagy a cérna szakad el vagy szűk lesz a ruha vagy a pulóver szakad ki az öltéseknél...
És akkor biztosan elszakad nálunk is a cérna :-))


Ha jól megnézzük, nagyjából körszoknyát kaptunk, amiben ugyan a kis hölgyek még pörögni nem tudnak,
de roppant bájosan mutatnak...













Ha figyelünk a felvételhez szükséges nyúlás lehetőségének megtartására, akkor lehet hímezni is a ruhácska mellrészét - ami egykor a garbó nyaka volt.
Vagy valami horgolt madzagot fel lehet varrni vállpántnak, vállnál megkötve.


Szóval bármit lehet, én csak az alapötletet hoztam.







És ne felejtsük, hogy ugyanezen szabásmintával magunknak is készülhet sál...

A MARADÉKOKBÓL PEDIG...
Készülhet lábszárvédő vagy bokavédő a pulóver ujjaiból
Készülhet a pulóver derékrészéből bandázs öv, a hidegekre.

Azt hiszem, ennyi... :-)

Bomba nadrágfolt kommandósoknak

Nem biztos, hogy mindig csak rátét folttal akarom javítgatni a gyereknadrágokat...

Sokadik gyereknél már rájöttem, hogy hiába a szülői szemlélet, ami benne van, az elő is fog jönni. Fiúból van, feladtam az elveimet... :-)

Úgyhogy most egy gyors sugallattól vezérelve bomba került gépi stoppolással, hímzéssel a katonai beállítottságú gyerek gatyájára.



taft sál készült, maradékokból...

Majdnem fél éve már, hogy SEMMIT nem varrtam.
Sem másnak, sem magamnak...

De most nemrég előkerült ez a hosszú viharkék taft anyagcsík.
Gyorsan kirángattam hozzá a rongyos-zsákból
(az egyikből!!) egy szintén maradék függönycsíkot,
a lila hálós izét.

A taft anyagot kaptam valakitől, aki valaha már varrt belőle valamit, csak visszabonthatta, mert egy csomó cérnamaradék lógott ki a varrások nyomán.

Pikk-pakk, végeztem a 3 méteres anyagban maradt cérnaszálak eltávolításával, az alábbi módon.



A lila anyagot rakott fodorként álmodtam meg rá, úgy is lett.











És ugyan úgy tűnhet, hogy a taft anyag egyik szélét elfelejtettem beszegni, és a látszat nem is csal, csakhogy szándékosan történt.

Mert szerintem szép a taftok szálasra szegett része is, ad egy kis játékot a fényben.

Ami a hátránya, hogy csúszóssága miatt egy kis dísztű is kell majd a praktikus használathoz.
Különben minduntalan elfelejtené, hol a helye.

Ez a sál, kendő azért jöhetett létre, mert semmit nem dobunk ki! :-D

sokadik garnitúra edénysapka...

Vannak csodaszép, hímzett és mintás függönymaradékaim is.
Most ebből készült 5 különböző színű és méretű,
légy elleni védősapka szett, a nyári ételtároláshoz.









Köszönetképpen a tyúkjainknak adományozott,
szárítva kitűnő alomnak való, frissen vágott fűért;
Flórának és Noémi szüleinek... :-)

Kicsit bővebben ITT és ITT olvashattok róla.









Van a csomagban lila, narancssárga, rózsaszín-fehér csíkos és a két feljebb látható példány is...








stoppolás kézzel és géppel

Ma már sokan kidobják a lyukas zoknikat ...
Én nem szoktam, hanem inkább megstoppolom.
Sok időbe telik? A kocsiban, utazás közben remek alkalom nyílik hasznossá tenni magamat, én ott szoktam a kézi varrásokat elvégezni...

Stoppoláshoz a nagymamám régi stoppolófáját használom,
de léteznek maroknyi, kerek stoppolófák is.


A csiszolt, formázott, tenyérbe illő segédeszközt látva szerintem egy jó fazonú kő is megteszi...,

... illetve a képen látható, villanykörtés megoldás is gyakran használatos.







A  stoppolásnál fontos, hogy a lyuknál valamelyest nagyobb területet fogjunk bele a varrásba, mert a szakadt, foszlott rész újra ki fog bomlani.

Kisebb lyuknál elég 0,5 cm-t hagyni, a nagyobbaknál 1-2 cm is mehet.

A képeken látszik a kézi varrássor menete.

Nadrágokon -mivel elég durva peremet képez-, javasolt először a lyukról a foszlott részt levágni, sima egységes területet létrehozva kezdeni a varrást. Zokninál maradhat a foszlott rész.

Először illik körbevarrni a lyukat egy kis fércöltéssel (fel-le haladva), mellyel egy stabil peremet alakítunk ki a lyuk körül, amibe az új cérna  jobban kapaszkodhat. Meg formatartóbb is lesz a lyuk, varrás közben nem torzul a fazonja.


Ha nagyobb a szakadás, akkor elővarrást is lehet alkalmazni az anyagon; kicsit megvarrogatjuk, de nem összehúzva, hanem figyelve a szép egyenes kialakításra!

A foltnak való anyagdarabot a szakadás alá tesszük, és a szép oldalról felgombostűzzük a nadrágra (akármire).




A gombostű helyett tudom ajánlani a ragasztófátyol elnevezésű szalagot
-bővebben lásd itt-, melyet az anyag fonákára vasalva, majd utána a védőpapírt lehúzva a foltot a szalagra téve és ismét vasalva egy kétoldalas, ideiglenes rögzítést érhetünk el. Mosáskor a ragasztó felmondja a szolgálatot, ezért csak arra az időre kell, míg a varrást készítjük.

A gombostű kissé ráncolhatja az anyagot, a ragasztócsík pedig sima felületet ad.


Az alábbi linken, gépi stoppoláshoz is ilyesmit használnak, Wonder Tape a neve, csak nem vasalós változat...






A biztos, eredeti fazontartás érdekében, nagyobb szakadásoknál lehet használni kézi hímzőkeretet is.
Belefogjuk a javítandó részt és a kerettel együtt tesszük a gép alá; mert a stoppolás lényege a nyagyon sűrű varrás, de ez egyben össze is húzza az anyagot.
A keret viszont kifeszíti és kevésbé engedi alakot váltani az anyagot.

tavaszi nagytakarítás

Na, nem az egész lakás ragyog, hanem ...

Valójában csak az izzót szerettem volna kicserélni, de jobban végiggondolva, már lassan két éve nem szedtem szét a gépet. Úgy döntöttem, hogy atomjaira bontom és SK tisztítást végzek rajta.

Természetesen a férjemet lenyúlom a tisztítás ára -1000 Ft-tal. Így Ő is megspórolt egy ezrest és a varrógép is úgy muzsikál, mint az álom....

Szerszámok, takarítóeszközök és kenőanyag.

A bal felső és jobb alsó sarokban, valamint itt-ott feketéllve porcicák tömkelegét láthatjátok.




A jövő heti varrószakkörön az asszonyok gépei kerülnek bontás, tisztítás alá; mindenki megtanulja szétszedni és -remélhetőleg- összerakni is saját varrógépét. Úgy legyen!

törökös kávé és vasalás...

Az egyikhez volt kedvem, a másikhoz nem.
Főleg úgy nem, hogy két címke vasalásáért kellett volna bedurrantanom a vasalót. Mert többet készíteni sem volt kedvem.
Istenem, hogy mennyire negatív vagyok...
De aztán jött a lelemény: ha már úgyis éppen forró a zománcozott bögre, akkor ráteszem a textilfilccel megírt címkekezdeményre.

Na, milyen ötlet? Kávéztam is, a címke is kész és még ömlenghetek is legújabb agyszüleménymen...
Mit mondjak; roppant elégedett vagyok!

organza rózsák - Csepregre postázva


Ajándék rózsa-kitűzők
a csepregi,
Dr. Csepregi Horváth János
Általános Iskola tíz,
az intézmény által kiválasztott diákjának.

(Az iskola dédapám nevét vette fel; külön örömmel küldöm az ott tanuló fiatalok számára ezeket az apróságokat.)

kukacolás, szabad gépi tűzés (első próbálkozás-teljes siker)

Annyian hozzászóltak már a szabad gépi tűzés, kukacolás "hogyan"-jához, miért pont én ne tenném (hiszen már EGY munkadarab, a képen látható táska kikerült a kezeim közül... :-))))

(Ez régi bejegyzés azóta már több is sikerült ám!)

A sok eltérő használati javaslat után nekiláttam első kacskaringós munkám elkészítéséhez és a képen látható "stoppoló talpat" használtam. Igen ám, de elfelejtettem feltenni a fogazat letakaró lapot, sőt mi több, még az általános szálfeszességet sem állítottam sehova, a talpat is leengedve használtam. Kissé türelmetlenül, szeleburdi módon estem neki, ezért meg is rémültem, mikor észbe kaptam! De a legnagyobb meglepetésemre nagyon szépen tette a dolgát a gép, az alsó anyagrétegen is rendben voltak a szálak.
Valószínűleg, ha nagyon vastag flízt használnék, akkor nem menne olyan simán az anyag leeresztett talp mellett...

Viszont, amit sehol sem láttam említve az előzetesen átnézett blogleírások között, hogy minél sűrűbb a kukacolás, annál inkább csökken a kész munkalap mérete (tulajdonképpen logikus), a varrás összehúzza kicsit a teljes felületet. Jelen esetben nekem ez nem okozott problémát, de legközelebb nagyobbra hagyom a kiszabandó méretet, nehogy aztán meglepődjek!! Utólag vágom majd méretre.

Tehát nekem semmi gondom nem volt és egész jól sikerült. A kész táska ide kattintva látható.

Kukacolás, szabad gépi tűzés minták, példatárak itt és itt láthatók.
Angolul keresve: free motion quilting;
németül: freihandnähen.


A VATELIN ÉS A FLÍZ (VLIES) KÜLÖNBSÉGE
Az első képen a flíz látható (műszál), a másodikon pedig a vatelin (pamut; pl.: az ÁVH-s :-((( és minden egyéb pufajkát is ezzel töltöttek).













KÖZKÍVÁNATRA BEMUTATOM A STOPPOLÓ TALP FELSZERELÉSE - SOROZATOT 

A képekre kattintva a fotók nagyobb méretben is megtekinthetők.

A képen látható talpszárat egészen le kell szedni a nyíllal jelölt csavarral, nem csak magát a géptalpat.



Ebben az állásban kerül fel a stoppolótalp.



A csavar mehet vissza és a többi képen ellenőrizhetitek a helyes talp-felszerelést.









A tűpozíciók közötti különbség is látszik, ahogyan mozog a stoppolótalp karja a tű szorítócsavarjának emelődése által.

Itt a tű lent van, ebből értetődően a tűszorító csavar rúdja is lent van, így a stoppoló talp karja is le előre tud hajolni és öltéskor leszorítja a fém karikát az anyagra...





Itt pedig a tű fent van, a tűszorító csavar rúdja megemelte a stoppolótalp karját, maga az alsó karika is megemelkedik; ebben az állásban lehet mozdítani az anyagot.

Én nem takarom el az anyagtovábbító fogazatot a műanyag lapocskával, bár csak alapszinten vagyok profi a gépi tűzésben... Haennél többre van szükségetek, akkor látogassatok el tűző-művészek oldalára.

Ne keseredjetek el, ha nem sikerül elsőre egyenletesre...