TISZTELT ÉRDEKLŐDŐK!

TÁJÉKOZTATOM ÖNÖKET, HOGY -várhatóan- HOSSZABB IDŐN KERESZTÜL SAJÁT CSALÁDOM SZÁMÁRA KELL TEVÉKENYKEDJEK, EZÉRT EBBEN AZ ÉVBEN MÁR NEM TUDOK MEGRENDELÉSEKET FOGADNI.

Fodor varrása, övre

Ha esetleg valamely részt nem gondoljátok világosan érthetőnek, akkor lehet, hogy azért nem részleteztem nagyon, mert egy másik varrási tájékoztató alatt bővebben bemutatva megtaláljátok. Érdemes átnézni a blog többi leírását is!!!


Ilyen lesz.
Turkálóban találtam 40 Ft-ért ezt a piros alapon fehér pöttyös, kezdetlegesen összevarrt szoknyácskát. Vágólapon felszabdaltam. A kész övet 6 cm. szélesre tervezem, a fehér öv közepén futó fodor pedig 3.5 cm. széles lesz. A fodor csíkjaira nem számoltam varrásráhagyást, mert cikk-cakk öltéssel fogom szegni. A foltvarrós vágólapot nem varrós üzletben vettem, hanem a Panton üzletek egyikében. Miután kartont is szoktak sniccerrel vágni, így gondoltam benézek a boltba. És volt alátét, a 43 x 30 cm-es vágólapot 2800-ért vettem. Ugyan nincs rajta inch beosztás és a szögeket sem jelölik, de nekem nem is arra kell, hiszen nem vagyok foltvarró a szó szoros értelmében.


Összevarrtam a szoknyából szabott csíkokat talpszélességben és nem túl sűrű (2-es) lépésnagyságú cikk-cakk öltéssel végigmentem az oldalain.

Amikor elkészültem a szegéssel akkor a közepén megvarrtam a fodrozáshoz szükséges behúzó varratot. Részletesen leírva és a varrógép beállításait mutatva lásd itt.

Behúzom a kívánt hosszúságra a díszcsíkot.

Rátűzdelem a fehér alapra. Nekem nem volt itthon elég hosszú fehér vásznam, ezért több darabból készítettem el az övet. Volt egy olyan hosszú pánt, ami körbeéri a lábast, azon fut a fodor. Viszont a masni megkötőjét nem akartam fodrosra,      így arra, az oldalain már cikk-cakkal beszegett pánt csak középen varrva került rá. Az alsó két elkeskenyedő anyag lesz a masninak való. Párban vannak szabva, hiszen a fodros hosszú anyag mindkét oldalára kerül 2-2 db, összevarrva.
Aki rendelkezik teljes hosszúságnak való alappal, annak nem kell darabokban készíteni. Az öv közepére rögzítsétek rá a fodrot, a végén pedig a masnihoz való részen engedjétek ki a fodrozódást, csak simán, a közepén folytatólagosan varrjátok tovább. A masnira pedig azért nem tettem fodrot, mert szerintem nem mutatná magát szépen, amellett pedig nehezebb lenne megkötni.

Rávarrom két db. pántra az összehúzatlan pöttyös anyagot és később fazonra vágom a csúcsnál, igazodva a fehér alaphoz.

Aztán a fodros övrész mindkét végére 1-1-et varrok rá. A dísz nélküli fehér anyagokat is összevarrom, tehát ebben az állapotban van egy pöttyössel díszített külső résznek való hosszú felünk és kell lenni egy annak megfelelő hosszúságú, a két végén elkeskenyedő minta nélküli félnek is. Ha minden stimmel, akkor színt a színére fordítva összevarrom az övet, talpszélességnyi varrásráhagyással. Természetesen hagyok a kifordításhoz egy kb. 10 cm-es nyílást valamelyik egyenesen futó résznél. Azért nem íves helyen, mert a végén, a nyílás összevarrásánál nehéz szépre csinálni, ha görbületet kell igazgatni hozzá.

A csúcs varrásráhagyását le kell vágni egy kicsit, hogy visszafordításkor ne essen sok anyag a pánt hegyéhez, ami egy csomót képezne.

Ez már le is van vágva. Azért 2 mm maradjon az öltéstől mérve...

Az ívek mentén bevagdosom az anyagot egy kicsit, hogy a vágások következtében egymásra csúszhassanak, mikor színére fordítom az anyagot.

Egy fakanál nyelének segítségével kifordítom az övet. Az egyik hegyét ujjal benyomkodom és az üregbe vezetett fakanál szárára rongyolom fel az anyagot...
Pántok (főleg keskenyebb pánt-fazonoknál) kifordításához további lehetőségeket
ebben a bejegyzésben találtok.
Feltétlen nézzétek meg, mert a zsinóros megoldáshoz egy spárga is megfelel, ha nincs más kéznél!

Így. A kifordításnak hagyott lyukon kivezetem az anyagot és elvégzem a teljes kifordítást.

Egy vastag tű segítségével óvatosan húzkodva, de szépre formázom az öv megkötőjének hegyét.

Nem látszik jól, de az alul fekvő részen 3-4 gombostűvel bezártam a kifordító nyílást. Körbevarrom az öv teljes hosszát 1 mm-es tűzéssel, ekkor zárom a nyílást is. Ezzel szépen összefekszik majd a külső és a belső anyag.

Ilyen lett. Nekem most ismét egy rendhagyó ötletem volt ezzel az övvel, de természetesen ruhára is el lehet készíteni a leírás alapján...


Uccu neki, viseljünk egyedi öveket!!!